Kárhozottak Nyomtat
Írta: Administrator   
2011 május 10. (kedd) 06:44

Vannak emberek, akik az igazságot kutatják és publikálják, mégis a kárhozottak közé tartoznak, mert magukra vonják Isten átkát. Természetesen a bűnük nem az igazságkutatás, hanem az, hogy saját kutatásaik között kialakult véleményükkel tagadják az igazságot és véleményükkel embertömegeket vezetnek le a helyes útról.

Közülük többen azt állítják magukról, hogy Istenhívők, azonban folytonos kételkedésük vezeti őket arra, hogy kutassanak és prófétáljanak az igazság ellen. Persze nem tudják, mit cselekszenek, ha megkérdezed tőlük tetteik okát, akkor megtudhatod, hogy cselekedeteiket ők is az emberiségért hajtják végre.

Az ilyen emberek az Isteni tanításokat hamis magyarázatokká alakítják, a szentkönyvek szereplőinek származását és szándékát félremagyarázzák és ezt mindenféle csúsztatásokkal bizonyítják, sőt egyesek attól sem riadnak vissza, hogy a Sátán szerepét Isteni magasságokba emeljék.

A hamis információáramlatban találsz UFÓ magyarázatokat. Vannak, akik az UFÓ-k eljövetelével magyarázzák a világvégét. Bár élőlények léteznek a Földön kívül is, azonban egyrészt rájuk is vonatkoznak az Isteni törvények, másrészt az embert ennek a ténynek az igazsága, vagy hamissága nem befolyásolja az ember küldetését. A magyarázatok azonban tökéletesen alkalmasak arra, hogy az embert bűnre vigyék. Vannak közösségek, akik nem Istenben, hanem Szíriuszi testvéreikben hisznek, amely bőven kimeríti a bálványimádás fogalmát. Ugyanakkor híveik nyilvánvalóan bizonyított hazugságaik ellenére sem rendülnek meg ragaszkodásukban. Az ószövetség prófétái, Jézus és az apostolok is az emberfia eljöveteléről adnak kinyilatkoztatást. Aki pedig Jézust, az apostolokat és a szentírást hazuggá teszi, az kárhozott a kárhozottak között.

Egyes emberek Jézus származásának kutatásával kerültek a kárhozottak közé. Azt híresztelik, hogy a megváltó nem zsidó, hanem pártus herceg volt. Ezt a tényt ráadásul Jézus szavaival igazolják: „"Az én királyságom nem e világból való." (Márk 10,42). Persze, az írástudókon és a hitetleneken kívül minden ember tudja, hogy az Isten országáról van szó, de azt kevesen, hogy az ilyen állítás azért okozza az ember vesztét, mert ezzel az ember kétségbe vonja Jézus Krisztusi mivoltát. Ugyanis, ha nem igaz, hogy Jézus Dávid utóda, és nem igaz, hogy „Vesszőszál hajt majd Isai törzsökéről hajtás sarjad majd gyökereiről…”, akkor nem Jézus a messiás. Márpedig Jézus is kijelentette, hogy „Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.”.  Aki pedig Jézust és a szentírást hazuggá teszi, az kárhozott a kárhozottak között.

Egyes tanok nem kevesebbet állítanak, minthogy megtalálták néhány bibliai tanítás tartalmát. Például azt állítják, hogy az Orion csillagkép pontos mása van leképezve a piramisokban, s néhány pilisi erőhelyen. Szerintük ez az értelme a "ami lent, úgy fent is" tanításnak. A félrevezetés itt is nyilvánvaló, s bár nem tudják, mit cselekszenek mégis tömegeket sikerült megtéveszteniük. Az eredeti tanítás igen nagy, az ember számára szinte felfoghatatlan bölcsességet takar a teremtés fraktálszerkezetéről. A zsidók szentkönyve a Talmud nem kevesebbre, mint illúzióra tanítja híveit. Azt tanítja, hogy feltételezz mindig jóindulatú dolgot a másik emberről. A biblia ezzel szemben két bölcsességet állít: „Legyetek nyíltak”, illetve a másik: „Ne ítélj képmutatóan”. Ez a kettő kizárja az illúziót, azonban a Talmud tanítása nem. A „legyetek nyíltak” többek között azt jelenti, hogy ne feltételezz semmit, amíg nem szerzel információt. A „ne ítélj képmutatóan” pedig azt, hogy olyan dolgot ne ítélj el másban, amit te is elkövetsz.

Vannak „felvilágosult” emberek, akik valamilyen hatalmas belső utazás során rájöttek, hogy a Sátán önszántából foglalta el a sötétség angyala helyet. Valójában nagyon szereti az embert, és ő is nagyon sajnálja, hogy az embernek szenvednie kell. Az ilyen tanításokat és tanítójukat messzire kerüld el, mert, ha megérint a szellemiségük, könnyen magukkal ránthatnak a bukásba. A Sátán lényege az igazság és a szeretet elleni lázadás. Az emberben ez kettőség formájában jelenik meg. Ugyanakkor, azok az emberek, akik az ilyen tanításokat elhiszik, meghazudtolják Isten kinyilatkoztatásait, amelyet az ószövetségben és az újszövetségben tett:

„És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben. És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra.”

„És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, a ki a csodákat tette ő előtte, a melyekkel elhitette azokat, a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének…”

Ugye, érted! Ha a megtévesztés Isten akarata szerint lenne, akkor miért akarná kárhoztatni a sötétség képviselőit. Aki pedig Isten igéjét és a szentírást hazuggá teszi, az kárhozott a kárhozottak között.

Nagyon sok példát tudnék felhozni, hogy megértsd, milyen a megtévesztés természete. Most inkább arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ne higgy mindenféle jól hangzó, csúsztatások árán bizonyítékokkal alátámasztott tanoknak. Ezek báránybőrbe bújt farkasok, mert ők is Isten nevében jönnek eléd, azonban ha eszel kenyerükből, te magad is kárhozott leszel. Egyél a bárány kenyeréből, s a lélek elvezet az igazságra. Háború folyik a földön. Nem test-test ellen, hanem szellem-szellem ellen. Isten és a bárány szelleme küzdelmet folytat az emberek lelkekért a Sátán és követői ellen. A Sátán követői azonban nem tudják, hogy ők követők, csak tetteik gyümölcséről ismerni meg őket. Akik azonban választottak, előbb-utóbb felismerik, hogy a hamis tanok kitől származnak.

 

Utolsó frissítés: 2011 május 28. (szombat) 13:06